Az út...

A cél a fontos? Vagy maga az út?

Akiknél ez idáig jelen életemben tanulhattam egybehangzóan, azt mondták a célt tartsam a szemem előtt, a hogyant? pedig bízzam rá a gondviselésre!
Hogy egyetértek ezzel? Most kezdtem ezen elmélkedni.....
Az, hogy látom hova megyek már fél siker, sokan ezzel is küzdenek, de akkor ők csak alszanak egész életükben, és a végén azt kérdezhetik maguktól, hogy hogyan ment el mellettük az élet? Lehetséges, nem célom kritizálni és ítélkezni sem! Ők ezt választották! Mert változtatni és változni bármelyik pillanatban lehet.
De mégis amikor látom vagy inkább úgy írnám érzem a célt, akkor azt érzem, mi az utam. Sokszor nem is tudatos, csak utólag eszmélek rá, dolgokra, tapasztalásokra. És a kis puzzle darabkák érkeznek és állnak a helyükre. Hogy hány darabos az én kirakósom? Mondhatom, hogy akad több is a tarsolyban, de a fő, nagy puzzle nem sok darabból áll! Ami a jó hír, hogy már látom. És megijedhetnék, hogy akkor hogyan tovább, de csak hinnem kell magamban, hogy tudom a feladatom, tudom a vállalásom, és hiszek magamban és hiszek a felsöbb vezetésemben.
Megyek az úton, látom, érzem, szagolom, tapintom, és rezgek bele. Mert ez az enyém, az én utam!
Te látod a tied?
Mersz összerezegni vele?

Várom a gondolataitok!
Csodákkal teli napokat!
Szakál-Szabó Szandra